2014. július 8., kedd

Jósnő lettem! Hiccstrid és a harmadik film

Na szóval, az úgy volt.... várj... majdnem elfelejtettem. AKI NEM LÁTTA MÉG A MÁSODIK FILMET AZ NE OLVASSON TOVÁBB! Ki is teszem a kis pontocskáimat! :) Úgyis hiányoztak már. 
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

Mikor másodjára néztem meg a filmet és kijöttem a moziból, rájöttem valamire. A Dreamworks nem érzékeltette velünk az első filmnél, hogy lesz folytatás. Legalábbis aki nem tudott róla, annak nem tűnt fel. Ééés, aki tudott is róla, annak sem tűntek fel az apró jelek.
A legnagyobb apró jel (na ez is egy értelmes dolog) a legvége volt. A leglegvége. Az utolsó három másodperc. Igen, amikor Fogatlan meg Hablaty eltűnik a napfényben. Nem is sűrítem a szót, ez a jelenet jobban utal a második részre mint bármi. És pont. Ha feltűnt, Hablayt EGYEDÜL repül el a legvégén. Nincs ott Asztrid, nincs ott Halvér, nincs ott Takonypóc, még az ikrek sem. Csak ő és Fogatlan. a többiek a falu felett maradnak, míg ő célba veszi a végtelen eget. PONT MINT A MÁSODIK RÉSZBEN. A második filmben Hablaty egyedül járja a világot, míg a többiek a faluban maradva sárkány versenyeznek.  Az első film gyakorlatilag az arcunkba nyomta, hogy mi lesz a második részben, de mivel nem tudtuk, hogy mit keressünk, nem is találtuk ezt meg. De hibáiból tanul az ember, így most nagyon....NAGYON megfigyeltem a második rész végét, hátha meg tudom jósolni mi lesz a harmadik részben. Éssss.................igen! Mostantól felcsapok jósnőnek. :)
először is, mindnenki emlékezzen, hogy mi van a film végén.....megvan? király. Nos ez lesz a harmadik filmben:
 
Hablaty és Asztrid összeházasodik.


Kész, punk-tum, ez van és pacsit rá. Ne mondjátok majd, hogy én nem mondtam meg előre! :D A film úgy vágja az arcodba ezt a tényt, mint a vízpermetező-gép a 4DX-es moziban a vizet. Pont telibe! És, hogy miért ilyen biztos ez? MERT MÁR ÉPP ITT LENNE AZ IDEJE! *mély sóhaj* Oké, most akkor a komoly érvek: MINDENKI az emelvény ELÉ parkol le a sárkányával. MINDENKI! Kivéve két embert. Hablaty és Asztid. A főnök emelvényére. Értitek már? Ráadásul Asztrid egy kicsit Hablaty mögé áll, pont a jobb oldalára. Nem tudom, ki mennyire tudja, de régen a nők, bármi legyen is, mindig a férfi jobb oldalán foglaltak helyet. Egyrészt mert a kard a bal oldalukra volt felrakva, másrészt meg általában a jobb kéz a domináns, ezáltal jobban meg tudják védeni a nőt. Mikor meg férj és felség valaki, akkor ez az illem szinte kötelező! Ráadásul Asztrid Hablayt legnagyobb támogatója. úgyhogy alapvető, hogy mögötte áll mindenben. És ezt nem társadalmi elhelyezkedés terén értem!

Nem tudom viszont, hogy az esküvő a harmadik filmben lesz, vagy előtte történik. Én azért remélem, hogy közbe. Jó lenne megnézni egy viking esküvőt, bár szerintem nem fogják magukat nagyon tartani az eredeti viking szokásokhoz. Én például biztos vagyok benne, hogy nem fogják Asztridot a hajánál fogva húzni az oltárig. Abban is biztos vagyok, hogy nem fog hónapokig tartani. És biztos hogy nem fognak Hablatyék tanukat beengedni a  nászéjszakára. De kit érdekelnek a hagyományok?! A temetés után a vikingek az esküvőket szeretik a legjobban. 

Szóval, elő a báli ruhát és irány Hibbant mert két év múlva VIKING-PARTY-TIME!!! 

7 megjegyzés:

  1. Jaj, istenem hogy én mennyi mindent nem veszek észre...és felejtek el.
    Tök jó a cikk :)
    És újra: Sárkányok - A Hibbant-sziget védelmezői a Cartoon Networkon minden nap 14 óra után új részekkel a 10. résztől!!!

    VálaszTörlés
  2. Igen nagyon jó végre leadják de én már a maraton előtt egy nappal is biztosra tudtam gondolom ezzel nem vagyok egyedül. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is sejtettem, hogy folytatni fogják, és mindenki emlékezhet, milyen dühös voltam, amikor abbahagyták a 9. résznél. Arra jutottam, hogy azért nem jött ki a többi rész, mert le kellett szinkronizálniuk a második filmet, és nem volt idejük a sorozattal foglalkozni.

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Én még azt remélem, hogy a 3. filmben találnak egy másik Éjfúriát 8lehetőleg nőstényt) és akkor születnek Éjfúria bébik és ezzel megtudnák menteni az Éjfúria fajt

    VálaszTörlés
  5. szerinzem a harmadik részben már gyereke is lesz asztridéknak

    VálaszTörlés
  6. A 2. részben ,a sárkányverseny végén , Pléhpofa úgy dicsekedik Takonypóc apjának hogy : ,,Ilyen az én leendő vejem '' . Elég egyértelmű hogy mire céloz ( a versenyt Asztrid nyeri meg).

    VálaszTörlés